KGSzT – Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat

Társulatunk a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium színjátszó csoportja, mely 1996-ban kezdte meg működését Bodon Andrea tanárnő vezetésével. Azóta szünet nélkül működünk, 2016 novemberében ünnepeltük 20.-dik születésnapunkat

Az ünnepi műsor után az iskolában gyűltek össze a régi és még régebbi tagok, hogy emlékezzenek  KGSzT-s éveikre, hogy találkozzanak régi barátaikkal és megegyék az óriási – és méghozzá nagyon finom – tortát.

Hol is kezdődött a KGSzT sikertörténete? 

Bemutatkozó előadásunk Presser-Sztevanovity: A padlás című musicalje volt. A következő években színre vittük Weöres Sándor: Holdbéli csónakos című művét, Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című dramatizált meseregényét, Heltai Jenő: Az ezerkettedik éjszaka című orientális mesejátékát, és ezután egy merész műfajváltással Mrožek: Szerenád c. abszurdjával  próbálkoztunk meg, melyet Jevgenyij Svarc: Az árnyék c. darabja követett.

Nem akartuk azonban sokáig éheztetni gyerek-közönségünket, ezért hamarosan visszatértünk a mese műfajához, és Zalán Tibor: Vigyázat, a tetőn angyalok járnak című zenés mesejátékát vittük színre. Ezt egy klasszikus színdarab, Tersánszky Józsi Jenő – Örkény István: Kakuk Marci c. darabja követte.

A változatosság azonban mindig jót tesz egy színjátszó csoport életében, így egy újabb abszurd, Mrožek: Özvegyek c. darabja után ismét egy mesére esett a választásunk. A Benedek Elek meséje alapján készült Bűbájos c. előadást 2012 tavaszán láthatta először a közönség. 2013-ban azonban a kortárs drámairodalom keltette fel figyelmünket, így esett választásunk a kanadai Morris Panych: Történet a hetediken című művére, melynek premierje 2013. június 10-én volt.